MEGAROX Egyesület

Település: Mosdós
Járás: Kaposvári
Tevékenység: tánc zene művészet
Irányítószám: 7257
Cím: Mosdós, Ifjúság utca 20.
Telefonszám: 06-30-902-9720
E-mail cím: megarox.jusits@gmail.com

2010 júliusában társulatot alapítottam, MEGAROX néven, melyhez az első hívó szóra kiváló kollégák sora csatlakozott. Repertoárunkban operett, musical és rockoperák részletei, betétdalai szerepelnek, természetesen a legtöbb esetben tánckarral és jelmezben. Az eddigi eltelt Megarox-os 7 évünk sikerének tartjuk, hogy összesen közel 600 fellépésre hívták már fellépni a társulatot, így ennek köszönhetően sikerült is már az ország 15 megyéjében vendégszerepelnünk. De 2013 októberében eljutottunk Szlovákiába (Felvidék), majd szintén még ebben az évben november végén Horvátországban is sikerült bemutatkoznunk. 2015 szeptemberében pedig legnagyobb örömünkre Erdélyben is sikerült vendégszerepelnünk. 2016 év elején, pedig Németországban is felléptünk több helyszínen is.

up