Városi Civil Alap 2023. 09. 01., Péntek, 10:15

Városi Civil Alap

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2024.” című alprogram pályázati kiírásai.

A Városi Civil Alap keretében a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2021 márciusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az 5000 fő feletti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány a támogatási programot 2024-ben ismételten elindítja.

A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek.

A támogatás lebonyolításával összefüggő feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) látja el.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2023. szeptember 1. 10 óra 00 perc – 2023. október 2. 12 óra 00 perc

 

 

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében és kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: www.bgazrt.hu

https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-varosi-civil-alap-kereteben-2024/

A pályázat elérhető még a https://civil.info.hu/ oldalon is.

 

A BGA Zrt. a kiírás vonatkozásában elektronikus és telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn, mely elérhető a +36-1-795 9601 telefonszámon

  • hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig,
  • kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig.

Várjuk kérdését a vca@bgazrt.hu e-mail címre.

 

up