Megjelent a BM-18 - Bűnmegelőzési projektek megvalósítása 2018. 04. 20., Péntek, 14:50

Megjelent a  BM-18 - Bűnmegelőzési projektek megvalósítása

Elérhető a honlapon a " Bűnmegelőzési projektek megvalósítása" című (BM-18 kódszámú) felhívás.

Támogatás célja Az NBS négy fő prioritásának figyelembe vételével a pályázatok célja olyan bűnmegelőzési projektek megvalósítása, amelyek a helyi szinten megjelenő, valós problémákat feltárva, az érintett célcsoportokat azonosítva, a szükséges állami és civil szervezeteket bevonva, az indikátorokat megfelelően meghatározva, a fenntarthatóságot szem előtt tartva reális alternatívát nyújtanak a bűnmegelőzési törekvések elérésére.

Pályázók köre:

  • helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületén működő önálló költségvetési intézménye;
  • települési kisebbségi önkormányzat;
  • települési önkormányzati szövetség, társulás;
  • költségvetési szerv, amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
  • egyesület, alapítvány, közalapítvány, non-profit gazdasági társaság;
  • bevett egyház.

A pályázónak legalább 3 másik partnerrel kell szakmailag együttműködnie és kötelező pályázat beadása előtt együttműködési megállapodást kötniük, amelyet minden fél által aláírva, valamint érvényes, a pályázat beadása és a jelen pályázati kiírás és útmutató megjelenése közötti időszak alatti megkötést tükröző dátummal ellátva a pályázati dokumentációhoz kell csatolni.

Kizáró okok, speciális feltételek: 

Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben a beadási határidőn belül véglegesítésre került. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be kivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény, rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be.

A pályázati kiírás keretében az alább felsorolt szervezetek nem adhatnak be pályázatot:

  • pártok,
  • párt által alapított alapítványok,
  • párt részvételével létrehozott egyesületek,
  • munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek,
  • biztosító egyesületek,
  • szociális szövetkezetek.

Támogatható tevékenységek köre

1. Településbiztonság

  • a települések és vonzáskörzetük együttműködését ösztönző, a helyi közbiztonság javítását, a településen működő jelzőrendszer hatékonyságát fokozó intézkedések;
  • a helyi közösség biztonságérzetét jelentős mértékben hátrányosan befolyásoló tényezők jelzésének fogadása és a biztonságérzetet negatívan befolyásoló problémákmegoldására alkalmas módszerek kialakítása;
  • programok, képzések megvalósítása, a településen élők önvédelmi képességeinek növelése, bevonásuk a település közbiztonságát növelő intézkedések kialakításába ésmegvalósításába;
  • a külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítását célzó intézkedések, programok folytatása és fenntartása, amelyek az itt élők sérelmére elkövetet jogsértések értékelő-elemzése alapján visszaszorításukra gyors, hatékony védekezés mechanizmusok kidolgozását és alkalmazását, az érintettek biztonságérzetének növelését, hálózatépítést, szakemberek képzését és továbbképzését lehetővé teszik.

2. Gyermek- és ifjúságvédelem

  • a jövő nemzedékének tagjait az áldozattá és elkövetővé válásuk elkerülésére felkészítő komplex programok kialakítása és megvalósítása;
  • a bűnmegelőzési szakemberek, a nevelési-oktatási intézmények és fenntartóik, valamint civil szervezetek együttműködésének fokozása, szakemberek képzése és továbbképzés;
  • a hasznos szabadidő-eltöltésre alternatívát nyújtó programok működtetése;
  • a generációk közötti párbeszéd és együttműködés erősítését célzó intézkedések, valamint a kortársak bevonását erősítő programok szervezése;
  • a fiatalokat elérni képes korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása.

3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése

  • az állampolgárok áldozattá és elkövetővé válásának elkerülésére felkészítő komplex programok, tréningek, képzések kialakítása és megvalósítása;
  • a bűncselekmények áldozatává vált személyek érzelmi, pszichikai, fizikai, anyagi rehabilitációjára vonatkozó információk átadását célzó, valamint a társadalmi integrálásukat elősegítő intézkedések végrehajtása;
  • a jelzőrendszer hatékonyságának növelését segítő tevékenységek megvalósítása;
  • a gyermekek, fiatalok, fogyatékkal élők, valamint az időskorúak áldozattá válását megelőző programok, képzések szervezése és lebonyolítása.

4. Bűnismétlés megelőzése

  • az elítéltek, javítóintézeti neveltek, pártfogoltak személyiségfejlesztését, reintegrációját, munkaerőpiaci esélyeinek növelését célzó programok működtetése;
  • kreatív programok, művészetterápia és az ezekhez kapcsolódó képzések, továbbképzések szervezése a büntetés- végrehajtási és javítóintézetekben;
  • az alternatív szankciók és helyreállító módszerek, valamint a jóvátételi programok alkalmazásának erősítése;
  • a fogvatartottakkal és javítóintézeti neveltekkel foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése és érzékenyítését célzó programok megvalósítása.

Támogatás mértéke: 100%   

Támogatás összege: minimum bruttó 8 millió forint– maximum bruttó 20 millió forint. 
 
Kapcsolódó hivatkozás: http://bunmegelozes.info/hu/node/59 

up