EFOP-1.12.1-17 - „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” 2019. 01. 06., Vasárnap, 16:14

EFOP-1.12.1-17  - „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival”

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című (EFOP-1.12.1-17 kódszámú) felhívás dokumentációja az alábbiak szerint:

 

Módosításra került a Bevezető része:

Eredeti szöveg:

Magyarország Kormányának felhívása civil szervezetek, egyházak, valamint költségvetési szervek konzorciumai számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II.9.) számú Kormány határozatban szereplő éves fejlesztési keret alapján, az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, a lakosság egészség-tudatosságának növelése, a lelki és testi egészség megőrzése, társadalmi felzárkózási ifjúsági és sport programok megvalósítása, kulturális együttműködések megerősítése, valamint családügy területét érintő fejlesztések érdekében.

 

Módosított szöveg:

Magyarország Kormányának felhívása civil szervezetek, egyházak, valamint költségvetési szervek konzorciumai számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II.9.) számú Korm. határozatban (a továbbiakban: 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat) szereplő éves fejlesztési keret alapján, az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, a lakosság egészség-tudatosságának növelése, a lelki és testi egészség megőrzése, társadalmi felzárkózási ifjúsági és sport programok megvalósítása, kulturális együttműködések megerősítése, valamint családügy területét érintő fejlesztések érdekében.

 

 

 

 

Módosításra került a Felhívás 1.3. A támogatás háttere pontja:

Eredeti szöveg:

Jelen felhívást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: Támogató) hirdeti meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016 (II.9.) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján.

 

Módosított szöveg:

Jelen felhívást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: Támogató) hirdeti meg az 1037/2016 (II.9.) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján.

 

Módosításra került a Felhívás 4.1. Támogatást igénylők köre pontja:

Eredeti szöveg:

A választott kötelezően megvalósítandó tevékenységnek a támogatást igénylő és/vagy konzorciumi tag szervezetek létesítő okiratában szereplő ellátott tevékenységgel összhangban kell lennie. Egyházak esetén a választott kötelezően megvalósítandó tevékenységeknek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény által felsorolt feladatokkal szükséges összhangban lennie. 

 

Módosított szöveg:

A választott kötelezően megvalósítandó tevékenységnek a támogatást igénylő és/vagy konzorciumi tag szervezetek létesítő okiratában szereplő ellátott tevékenységgel összhangban kell lennie. Egyházak esetén a választott kötelezően megvalósítandó tevékenységeknek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: 2011. évi CCVI. törvény) által felsorolt feladatokkal szükséges összhangban lennie. 

 

 

Módosításra került a Felhívás 4.4. Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumok pontja:

Eredeti szöveg:

12. számú lábjegyzet:

Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

 

Módosított szöveg:

12. számú lábjegyzet:

Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint a2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

 

 

 

 

 

Módosításra került a Felhívás 5.4. Előleg igénylése pontja:

Eredeti szöveg:

Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás  

  1. 50 %-a, de civil szervezet kedvezményezett esetén legfeljebb egymilliárd forint

 

  1. 100 %-a központi, költségvetési szerv, kedvezményezett esetén, ha a kedvezményezett

ba) a fizetési számláit az Áht. alapján a kincstárban köteles vezetni, vagy az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére a kincstárnál külön fizetési számlával rendelkezik, vagy bb) megítélt támogatásának összege nem éri el az ötszázmillió forintot.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, önkormányzati társulás, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság kedvezményezett részére támogatási előleg akkor folyósítható, ha az irányító hatóság a kedvezményezett által benyújtott, az adott naptári évre vonatkozó projektszintű likviditási tervet jóváhagyta.

A likviditási terv sablonja a www.szechenyi2020.hu oldalon (Pályázatok/Pályázati dokumentációk/Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program/Kapcsolódó dokumentumok) és jelen felhívás szakmai mellékletei között található meg.

 

A likviditási tervre vonatkozó további szabályokat a 272/2014. (XI.5) Korm. rendelet 117/A. §-a tartalmazza.

 

Az előleg igénylésének feltételei:

  • a kedvezményezett rendelkezik hatályos támogatási szerződéssel,
  • ha a kedvezményezett biztosítékadásra kötelezett, a kedvezményezett legkésőbb az előlegigénylési kérelem benyújtásakor igazolja az előleggel megegyező összegű biztosíték(ok) rendelkezésre állását, 
  • az előlegigénylési dokumentáció tartalmi és formai szempontból megfelelő, - a kedvezményezett még nem nyújtott be záró kifizetési igénylést.

Az előleget igényelni a záró kifizetési igénylés benyújtásáig bármikor lehet. Támogatási előleg kizárólag utófinanszírozású tevékenység vonatkozásában igényelhető.

Tartalék terhére előleg a tartalékátcsoportosítást követően igényelhető.

A támogatási előleggel legkésőbb a záró kifizetési igénylésben el kell számolni.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási előleg - vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete - kifizetésétől számított tizenkét hónapon belül időközi kifizetés igénylést szükséges benyújtani és állami támogatás esetén az előleg folyósításától számított 3 éven belül az előleggel elszámolni.

A Kbt. hatálya alá tartozó beszerzésnél, szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a támogatást igénylő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét.

Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a támogatást igénylő közszféra szervezet a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés - tartalékkeret nélküli - elszámolható összege 50%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét.

Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a támogatást igénylő közszféra szervezet a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 118. §-ában foglaltak alapján fordított áfa-előleg igénybe vételére is jogosult.

 

A szállítói előleg 50 %-ával legkésőbb a szállítói szerződés szerinti ellenszolgáltatás elszámolható összege 50 %-ának teljesítését követően haladéktalanul el kell számolni.

A szállítói előleget a Támogató visszaköveteli, ha a Kedvezményezett nem nyújt be igénylést időközi kifizetésre a szállítói előleg – vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete – kifizetésétől számított 12 hónapon belül, valamint ha a benyújtott kifizetési igénylés vagy más körülmény – így különösen helyszíni ellenőrzés megállapítása – a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását bizonyítja.

 

Módosított szöveg:

2018. szeptember 8-át követően keletkezett támogatási jogviszonyok esetén 

Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás összegének legfeljebb

  1. 25%-a, de civil szervezet, egyházi jogi személy, nonprofit gazdasági társaság kedvezményezett esetén legfeljebb ötszázmillió forint,
  2. 100%-a a központi, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság, amennyiben 

- a fizetési számláit az Áht. alapján a kincstárban köteles vezetni, vagy az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére a kincstárnál külön fizetési számlával rendelkezik, vagy - megítélt támogatásának összege nem éri el az ötvenmillió forintot.

 

 

2018. szeptember 8-ig keletkezett támogatási jogviszonyok esetén:

A támogatási előleg mértékét a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 116. §-ának az adott időállapot szerint releváns rendelkezése határozza meg.

 

Minden támogatási jogviszonyra érvényes:

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, önkormányzati társulás, közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaság kedvezményezett részére támogatási előleg akkor folyósítható, ha az irányító hatóság a kedvezményezett által benyújtott, az adott naptári évre vonatkozó projektszintű likviditási tervet jóváhagyta.

 

A likviditási terv sablonja a www.szechenyi2020.hu oldalon (Pályázatok/Pályázati dokumentációk/Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program/Kapcsolódó dokumentumok) és jelen felhívás szakmai mellékletei között található meg.

 

A likviditási tervre vonatkozó további szabályokat a 272/2014. (XI.5) Korm. rendelet 117/A. §-a tartalmazza.

 

Az előleg igénylésének feltételei:

 

  • a kedvezményezett rendelkezik hatályos támogatási szerződéssel,
  • ha a kedvezményezett biztosítékadásra kötelezett, a kedvezményezett legkésőbb az előlegigénylési kérelem benyújtásakor igazolja az előleggel megegyező összegű biztosíték(ok) rendelkezésre állását, 
  • az előlegigénylési dokumentáció tartalmi és formai szempontból megfelelő,
  • a kedvezményezett még nem nyújtott be záró kifizetési igénylést.

 

Az előleget igényelni a záró kifizetési igénylés benyújtásáig bármikor lehet. Támogatási előleg kizárólag utófinanszírozású tevékenység vonatkozásában igényelhető.

Tartalék terhére előleg a tartalékátcsoportosítást követően igényelhető. A támogatási előleggel legkésőbb a záró kifizetési igénylésben el kell számolni.

 

 

 

 

 

 

Időközi kifizetés benyújtása 

 

2018. szeptember 8-át követően keletkezett támogatási jogviszonyok esetén:

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére kincstári fizetési számlával rendelkező kedvezményezett köteles visszafizetni a támogatási előleget, ha nem nyújt be igénylést időközi kifizetésre a támogatási előleg – vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete – kifizetésétől számított 12 hónapon belül. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások kezelésére kincstári fizetési számlával nem rendelkező kedvezményezett köteles visszafizetni a támogatási előleget, ha nem nyújt be a kifizetett támogatási előleg legalább 60%-ával megegyező mértékű igénylést időközi kifizetésre a támogatási előleg – vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete – kifizetésétől számított 12 hónapon belül.

 

2018. szeptember 8-át megelőzően keletkezett támogatási jogviszonyok esetén az időközi kifizetés benyújtását a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 117. §-ának az adott időállapot szerint releváns rendelkezése határozza meg.

 

 

Szállítói előleg

 

2018. szeptember 8-át követően megindítandó közbeszerzési eljárásokra és beszerzésre irányuló eljárások esetében:

Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a közszféra szervezet kedvezményezett

  1. a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárás, 
  2. a Kbt. 9. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti beszerzés

eredményeként kötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés – tartalékkeret nélküli – elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénybevételének lehetőségét.  

2018.szeptember 8-ig megindított közbeszerzési eljárásokra és beszerzésre irányuló eljárások esetében:

A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 119. §-ában írt kötelező mértéket az adott időállapot szerint releváns rendelkezés tartalma határozza meg.

 

 

 

Minden támogatási jogviszonyra érvényes:

 

Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a támogatást igénylő közszféra szervezet a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 118. §-ában foglaltak alapján fordított áfa-előleg igénybe vételére is jogosult.

 

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó beszerzésnél, szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a támogatást igénylő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét.

 

A szállítói előleg 50 %-ával legkésőbb a szállítói szerződés szerinti ellenszolgáltatás elszámolható összege 50 %-ának teljesítését követően haladéktalanul el kell számolni.

 

A szállítói előleget a Támogató visszaköveteli, ha a Kedvezményezett nem nyújt be igénylést időközi kifizetésre a szállítói előleg – vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete – kifizetésétől számított 12 hónapon belül, valamint ha a benyújtott kifizetési igénylés vagy más körülmény – így különösen helyszíni ellenőrzés megállapítása – a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását bizonyítja.

 

 

 

Módosításra került a Felhívás 5.5. Az elszámolható költségek köre pontja:

Eredeti szöveg:

Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelet 67. cikk (1) bekezdés d) pontjának és (5) bekezdés e) pontjának, valamint a 68. cikk (1) bekezdés a) pontjának, valamint a2014–2020-as programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. mellékletének 7.7.1. pontjának alapján, jelen felhívás keretében, illetve a projektmegvalósítás során kötelező az alábbi, módszertani megalapozás során megállapított százalékban meghatározott átalány (flat rate) alapú egyszerűsített költség elszámolási módot alkalmazni figyelemmel a kettős finanszírozás elkerülésére:

 

 

 

Módosított szöveg:

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1303/2013/EU rendelet 67. cikk (1) bekezdés d) pontjának  és  (5) bekezdés e) pontjának, valamint a 68. cikk (1) bekezdés a) pontjának, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. mellékletének 7.7.1. pontjának alapján, jelen felhívás keretében, illetve a projektmegvalósítás során kötelező az alábbi, módszertani megalapozás során megállapított százalékban meghatározott átalány

(flat rate) alapú egyszerűsített költség elszámolási módot alkalmazni figyelemmel a kettős finanszírozás elkerülésére:

 

Módosításra került a Felhívás 5.6. Az elszámolhatóság további feltételei pontja:

Eredeti szöveg:

A felhívás keretében a támogatott projektek költségei elszámolhatóságának kezdete: 2016.07.06, vége: a projekt támogatási szerződésben rögzített fizikai befejezésének napja. 

A projektelőkészítési költségek elszámolhatóságának kezdete 2016.07.06., a támogatási szerződésben rögzített projekt megkezdésének időpontját megelőző napig tart.   

 

A projektmegvalósítási költségek elszámolhatóságának kezdete: a felhívás megjelenésének napjától.

 

 

Piaci ár igazolása

 

A költségszámítás alapjául szolgáló egységárak nem haladhatják meg a szokásos piaci árat (pl. a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben rögzített árat, a több lehetséges szállítótól történő ajánlatkérés keretében beérkezett ajánlatok alapján kialakult árat, vagy az irányító hatóság által előzetesen meghatározott fajlagos mutatók szerinti fajlagos árat, illetve egységköltséget), illetve a jelen Felhívás 5.7 pontjában rögzített tevékenységek esetén feltüntetett korlátokat. Piaci ár igazolása a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés esetében a közbeszerzés dokumentációjával, vagy közbeszerzési kötelezettség hiányában, illetve a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetében több lehetséges szállítótól történő ajánlatkérés keretében beérkezett ajánlatokkal történhet. Legalább három, egymástól független ajánlattevőtől származó, azonos tárgyú, összehasonlítható, érvényes írásos árajánlat megléte szükséges. Az ajánlatkérést úgy kell lebonyolítani, hogy az igazolás feltételei teljesíthetőek legyenek.

Azon áru- és szolgáltatás beszerzések esetében, melyeknél a darabonkénti egységár/értékhatár a bruttó 5.000 Ft-ot, az egy időben történő beszerzés teljes költsége pedig a bruttó 100.000 Ft-ot nem haladja meg, a Kedvezményezett a szokásos piaci árat az adott beszerzéssel kapcsolatosan benyújtott számviteli bizonylattal támassza alá.

Nem közbeszerzéshez és közbeszerzéshez kapcsolódó költség esetén is, a piaci árnak való megfelelés ellenőrzése céljából a támogatást igénylőnek a támogatási kérelemmel egyidejűleg, annak mellékleteként szükséges benyújtania legalább egy részletes indikatív árajánlatot minden releváns költségvetési tétel esetében. Ez alól kivétel képeznek a három millió forintnál nagyobb elszámolható összköltségű projektek azon leendő szerződései, amelyek tervezett költsége nem haladja meg a nettó 300 000 forintot. Ez utóbbi esetben az árajánlatoknak ugyanakkor rendelkezésre kell állniuk, és azokat az irányító hatóság helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizheti.

 

Amennyiben az egy indikatív árajánlaton felül a támogatást igénylő rendelkezik több árajánlattal is egy költségelem vonatkozásában, úgy minden árajánlatot szükséges benyújtani a támogatási kérelem mellékleteként. Amennyiben a támogatási kérelem, támogatásban részesül, a piaci ár ellenőrzésére a kifizetési igénylés keretében is sor kerül, melyhez szükséges benyújtani minimum három árajánlatot és a Rendelet által meghatározott minden alátámasztó dokumentumot.

 

A nyílt kereskedelmi forgalomban beszerezhető eszközök esetén az írásos ajánlat – akár a támogatási kérelemmel benyújtott egy indikatív árajánlat, akár a kifizetések igénylés során benyújtott három árajánlat – kiváltható hivatalos árajánlatok bemutatásával (pl.: forgalmazó cégek honlapja). 

 

Az árajánlatkéréseket és az ajánlatok beérkezését is megfelelően dokumentálni (postai feladás bélyegzője/faxjelentés/érkeztetés/iktatás) szükséges, mely a helyszíni ellenőrzések során ellenőrzésre kerül. Az alátámasztó dokumentumok (árajánlatok, kimutatások) nem lehetnek a közbeszerzés vagy beszerzés eredményeként megkötött szerződés aláírásának dátumához képest 6 hónapnál régebbiek. 

 

Kifizetési igénylés ellenőrzése során amennyiben az ajánlatok a piaci ár igazolására alkalmatlanok

(különösen:    nem     összehasonlíthatóak,     nem     azonos     tárgyúak,     nem     egymástól     és      a

1 projektgazdától/ajánlatkérőtől független piaci szereplőktől származnak, a tényleges piaci árat jelentősen meghaladják) a felmerült költségek a projekt terhére nem elszámolhatóak. 

 

Az irányító hatóság a projektmenedzsment és a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordításai tekintetében a következő bérmaximumokat határozza meg: 

 

 

 

  1. A projektmenedzser, a pénzügyi vezető és a szakmai vezető bérköltsége heti 40 órás

foglalkoztatás esetében maximum havi bruttó 747 228 Ft lehet.

 

  1. Amennyiben alprojektvezető alkalmazására kerül sor, heti 40 órás foglalkoztatás esetében maximum havi bruttó 586 444 Ft lehet.

 

  1. Amennyiben a projektmenedzsment illetve a szakmai vezető munkájának segítése érdekében asszisztensi, koordinátori munkakörbe operatív munkatárs kerül alkalmazásra, heti 40 órás foglalkoztatás mellett maximum havi bruttó 291 000 Ft bér kerülhet számára megállapításra.

 

  1. A szakmai megvalósításban közvetlenül közreműködő ágazat specifikus szakemberek vonatkozásában a bérköltség tervezése a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerébe (FEOR) tartozó kódszám feltüntetése mellett, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elérhető „Foglalkozásonkénti alapbér- és kereset átlagok korcsoportonként, a nemzetgazdaságban” kimutatásban szereplő havi kereset alapján tervezendőek heti 40 órás foglalkoztatás esetében. Az ágazat specifikus szakember, mint szakmai megvalósító bérét a költségvetés szöveges indoklásában a FEOR kód és az alkalmazandó szakember korosztályának feltüntetésével kell ellátni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elérhető kereseti adatoktól megfelelő indoklás mellett 30%-os eltérés megengedett.

 

Amennyiben valamely fentebb felsorolt munkatárs a projektben kevesebb, mint heti 40 órás foglalkoztatás keretében vesz részt, bérszintjének megállapítását a fentiek szerint arányosítással szükséges elvégezni. 

 

                                                          

1 Nem független az az ajánlattevő, amelyben a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, ezen személy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója, tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói, vagy kinevezési jogokat gyakorol, vagy fordítva, amely olyan szállítótól származik, amelynek tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, a kedvezményezett szervezetében vagy a másik ajánlattevő szervezetében tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói vagy kinevezési jogokat gyakorol. Nem független továbbá az ajánlattevő, ha a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy másik ajánlattevő vonatkozásában partner vagy kapcsolt vállalkozásnak minősül. 

A projektmenedzsment, illetve a projekt szakmai megvalósításában közvetlenül résztvevő munkatársak részére célfeladat kiírásával vagy túlszolgálat elrendelésével, illetve többletfeladatot elrendelő megállapodás (továbbiakban együttesen: célfeladat) keretében akkor számolható el személyi jellegű ráfordítás, ha a munkatárs számára a projekt keretében nem kerül munkabér elszámolásra. Ezen jogcímek esetében is a fentiekben megállapított bérmaximumok a mérvadóak. 

 

Célfeladat illetve megbízási jogviszony esetén a Támogatást igénylő köteles figyelemmel lenni a vonatkozó jogszabályok előírásaira. Emellett az európai uniós források hatékony és eredményes felhasználása érdekében köteles betartani az elszámolhatósági szabályokat és az egyenlő munkáért járó értékarányos, lehetőség szerint egyenlő juttatás alapelvét. A célfeladat és megbízási jogviszony esetében annak összegének arányosnak kell lennie a projektben elvégzendő feladatok mennyiségével, időbeliségével.

 

A támogatási kérelem költségvetésében minden esetben szükséges megjelölni, hogy az adott személy foglalkoztatása milyen jogviszonyban történik, és részletesen be kell mutatni a tervezett költség számítási módját.

 

A piaci ár bizonyítása a Kedvezményezett feladata és felelőssége. Ezáltal a projekt költségvetésének és az abban szereplő költségtételeknek megfelelően részletezettnek, szakmai indoklással ellátottnak és ilyen módon ellenőrizhetőnek kell lenniük ahhoz, hogy a piaci áraknak történő megfelelés ellenőrizhető legyen: a költségvetés részletezettségét és bemutatását minden költségelem vonatkozásában úgy kell megtenni, hogy beazonosítható legyen a tervezett egységár, annak felosztása költség tételekre, az egység megnevezése, szakmai indoklás a mértékére vonatkozóan.

 

A piaci ár igazolásától eltekinteni csak az Irányító Hatóság által adott előzetes egyedi engedély alapján, a beszerzendő eszköz vagy szolgáltatás egyedi jellegének alátámasztásával lehet (pl. hatósági árak, közüzemi szolgáltatás, vagy olyan speciális eszköz, technológia, amelyek csak egy gyártótól szerezhető be {pl.: speciális gyártóberendezések, kutatáshoz alkalmazott technológia}, vagy az adott eszközt, berendezést csak egy kizárólagos forgalmazó hozhatja be Magyarországra). Az ellenőrzéshez ilyen esetben biztosítani kell legalább egy referenciaárat, az alábbi források valamelyikéből (a gyártó hivatalos árlistái, katalógusai; külföldi képviseletek árlistái, katalógusai; a forgalmazó által más, a kedvezményezettől független szervezeteknek adott árajánlat – amennyiben a forgalmazó ezeket rendelkezésre bocsátja). Egyszerűsített elszámolással érintett költségek tekintetében nem kell benyújtani a piaci árnak való megfelelőség igazolására szolgáló árajánlatokat.

 

A támogatást igénylő és a kedvezményezett köteles vizsgálni az ajánlattevők szerződés teljesítésére való alkalmasságát.

 

A projekt megvalósítás szakaszában költségvetési tételt érintő szerződésmódosítás esetén minden releváns esetben szükséges benyújtani a piaci ár megfelelőségét alátámasztó, Rendeletben meghatározott dokumentumokat és szakmai indoklást a módosításra vonatkozóan. A módosítást minden esetben a módosítással érintett költség, elszámolásra történő benyújtása előtt szükséges benyújtani.

 

 

 

 

Módosított szöveg:

A felhívás keretében a támogatott projektek költségei elszámolhatóságának kezdete: 2016.07.06, vége: a projekt támogatási szerződésben rögzített fizikai befejezésének napja. 

A projektelőkészítési költségek elszámolhatóságának kezdete 2016.07.06., a támogatási szerződésben rögzített projekt megkezdésének időpontját megelőző napig tart.   

 

A projektmegvalósítási költségek elszámolhatóságának kezdete: a felhívás megjelenésének napjától.

 

A 272/2014. (XI.5.) Kormányrendelet szerint mérföldkő elérését megelőzően utófinanszírozású időközi kifizetési igénylés esetén kifizetési igénylés csak abban az esetben nyújtható be, ha az abban igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 1%-át, de legalább a kétszázezer forintot.

 

Piaci ár igazolása

 

A költségszámítás alapjául szolgáló egységárak nem haladhatják meg a szokásos piaci árat (pl. a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben rögzített árat, a több lehetséges szállítótól történő ajánlatkérés keretében beérkezett ajánlatok alapján kialakult árat, vagy az irányító hatóság által előzetesen meghatározott fajlagos mutatók szerinti fajlagos árat, illetve egységköltséget), illetve a jelen Felhívás 5.7 pontjában rögzített tevékenységek esetén feltüntetett százalékos és/vagy összegszerű korlátokat. A piaci ár igazolása a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés esetében a közbeszerzés dokumentációjával, vagy közbeszerzési kötelezettség hiányában, illetve a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetében több lehetséges szállítótól történő ajánlatkérés keretében beérkezett ajánlatokkal vagy az irányító hatóság által a „Tájékoztató a kedvezményezettek számára a piaci ár alátámasztásához” című dokumentumban (a továbbiakban: Kedvezményezetti tájékoztató) meghatározott módon történhet. A Kedvezményezetti tájékoztató az alábbi helyen érhető el: https://www.palyazat.gov.hu/doc/4379. 

 

Azon szerződések esetén, amelyek elszámolható összköltsége nem haladja meg a 100 000 forintot, a kedvezményezett részéről nem szükséges a piaci ár alátámasztása.

 

A hárommillió forintnál nagyobb elszámolható összköltségű projektek azon szerződései, amelyek elszámolható összköltsége nem haladja meg a 300 000 forintot, a szokásos piaci árnak való megfelelést alátámasztó dokumentumokat a kedvezményezettnek nem kell benyújtania az irányító hatósághoz, azonban azokat az irányító hatóság helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizheti

 

 

 

 

Mind a közbeszerzéshez, mind a közbeszerzési kötelezettség alá nem tartozó beszerzéshez kapcsolódó költség esetén, amennyiben a beszerzés értékhatára miatt indokolt, a piaci árnak való megfelelés ellenőrzése céljából a támogatást igénylőnek a támogatási kérelemmel egyidejűleg - annak mellékleteként - szükséges benyújtania legalább egy részletes indikatív árajánlatot. Amennyiben az egy indikatív árajánlaton felül a támogatást igénylő rendelkezik több árajánlattal is egy költségelem vonatkozásában, úgy minden árajánlatot szükséges benyújtani a támogatási kérelem mellékleteként minden releváns költségvetési tétel esetében. 

Amennyiben a támogatási kérelem, támogatásban részesül, a piaci ár ellenőrzésére a kifizetési igénylés keretében is sor kerül, melyhez szükséges benyújtani a Kedvezményezetti tájékoztató és a Rendelet által meghatározott minden alátámasztó dokumentumot. 

Amennyiben célfeladat kerül megállapításra a projektben elvégzendő feladatokra, úgy a célfeladat keretében megállapított bér/illetmény havi összeg nem haladhatja meg az adott munkavállaló, Kedvezményezettnél, a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes bérének/illetményének havi összegét. A támogatási kérelem költségvetésében minden esetben szükséges megjelölni, hogy az adott személy foglalkoztatása milyen jogviszonyban történik majd, és részletesen kerüljön bemutatásra a tervezett költség számítási módja.

A piaci ár bizonyítása a Kedvezményezett feladata és felelőssége. Ezáltal a projekt költségvetésének és az abban szereplő költségtételeknek megfelelően részletezettnek, szakmai indoklással ellátottnak és ilyen módon ellenőrizhetőnek kell lenniük ahhoz, hogy a piaci áraknak történő megfelelés ellenőrizhető legyen: a költségvetés részletezettségét és bemutatását minden költségelem vonatkozásában úgy kell megtenni, hogy beazonosítható legyen a tervezett egységár, annak felosztása költség tételekre, az egység megnevezése, szakmai indoklás a mértékére vonatkozóan.

Amennyiben a beszerzés értékhatára miatt indokolt a piaci ár igazolása, akkor ettől eltekinteni csak az irányító hatóság által adott előzetes egyedi engedély alapján lehet.  A mentesség megadásához írásban előzetes egyedi mentességi kérelmet kell benyújtani. Amennyiben a beszerzendő eszköz vagy szolgáltatás egyedi jellegére tekintettel csak egy vagy két szolgáltató/eladó ajánlata áll rendelkezésre, úgy a kedvezményezett mentesülhet a három árajánlat benyújtása biztosítása alól. A mentességi kérelemben a kedvezményezettnek minden esetben be kell mutatnia a szolgáltatás/termék egyedi jellegét alátámasztó körülményeket, valamint a piaci árat is alá kell támasztania. Egyedi szolgáltatás/eszköz beszerzése esetén megfelelő alátámasztásnak minősül a szolgáltató hivatalos árajánlata, a gyártó hivatalos árlistái, katalógusai, külföldi képviseletek árlistája, katalógusa, a forgalmazó által más, a kedvezményezettől független szervezeteknek adott árajánlat (amennyiben a forgalmazó ezeket rendelkezésre bocsátja).

 

Egyszerűsített elszámolással érintett költségek tekintetében nem kell benyújtani a piaci árnak való megfelelőség igazolására szolgáló árajánlatokat.

Az irányító hatóság vezetője a piaci ár alátámasztásától egyedi döntéssel eltekinthet a megbízási jogviszonyban foglalkoztatott természetes személy szellemi tevékenységével kapcsolatban felmerült, 8 órás munkavégzésre vetített 300 000 forintot meg nem haladó költség vonatkozásában.

 

A támogatást igénylő és a kedvezményezett köteles vizsgálni az ajánlattevők szerződés teljesítésére való alkalmasságát.

A projekt megvalósítás szakaszában költségvetési tételt érintő szerződésmódosítás esetén minden releváns esetben szükséges benyújtani a piaci ár megfelelőségét alátámasztó, Rendeletben meghatározott dokumentumokat és szakmai indoklást a módosításra vonatkozóan. A módosítást minden esetben a módosítással érintett költség, elszámolásra történő benyújtása előtt szükséges benyújtani.

A központosított közbeszerzési portálon keresztül lefolytatott közvetlen megrendelések szokásos piaci árnak való megfelelése az adott megrendelésre vonatkozó szállítói kosár (print screen, vagy excell export segítségével lementett, időadatot tartalmazó dokumentum) bemutatásával igazolható.

Szállítói kosár hiányában a központi beszerző szerv portálján keresztül elérhető az adott keretmegállapodáshoz tartozó, a megrendelés időpontjában hatályos termék- és árlista összehasonlításával szükséges alátámasztani, hogy a termék vagy szolgáltatás megrendelésére a keretmegállapodás értékelési szempontja szerint legkedvezőbb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat ajánlattevőjétől került sor.

Központosított közbeszerzési portálon keresztül lefolytatott közvetlen megrendelések megfelelőségének alátámasztó dokumentuma továbbá a központosított közbeszerzés eredményeként kötött keretmegállapodás is.

A bérszint és a szakértői díjak egységárának megalapozására a támogatási kérelemmel együtt benyújtható független statisztika, illetve kimutatás is (különös tekintettel hivatalos központi pl. KSH adatokra, kamarai díjszabásokra stb.) melynek megalapozottságát a támogató ellenőrzi. A projektmenedzsment, illetve a projekt szakmai megvalósításában közvetlenül résztvevő munkatársak részére célfeladat kiírásával vagy túlszolgálat elrendelésével, illetve többletfeladatot elrendelő megállapodás (továbbiakban együttesen: célfeladat) keretében akkor számolható el személyi jellegű ráfordítás, ha a munkatárs számára a projekt keretében nem kerül munkabér elszámolásra.  Célfeladat illetve megbízási jogviszony esetén a Támogatást igénylő köteles figyelemmel lenni a vonatkozó jogszabályok előírásaira. Emellett az európai uniós források hatékony és eredményes felhasználása érdekében köteles betartani az elszámolhatósági szabályokat és az egyenlő munkáért járó értékarányos, lehetőség szerint egyenlő juttatás alapelvét. A célfeladat és megbízási jogviszony esetében annak összegének arányosnak kell lennie a projektben elvégzendő feladatok mennyiségével, időbeliségével.

 

Bérmaximum

 

Az irányító hatóság a projektmenedzsment és a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordításai tekintetében a következő bérmaximumokat határozza meg: 

 

  1. A projektmenedzser, a pénzügyi vezető és a szakmai vezető bérköltsége heti 40 órás foglalkoztatás esetében maximum havi bruttó 747 228 Ft lehet.

 

  1. Amennyiben alprojektvezető alkalmazására kerül sor, heti 40 órás foglalkoztatás esetében maximum havi bruttó 586 444 Ft lehet.

 

  1. Amennyiben a projektmenedzsment illetve a szakmai vezető munkájának segítése érdekében asszisztensi, koordinátori munkakörbe operatív munkatárs kerül alkalmazásra, heti 40 órás foglalkoztatás mellett maximum havi bruttó 291 000 Ft bér kerülhet számára megállapításra.

 

  1. A szakmai megvalósításban közvetlenül közreműködő ágazat specifikus szakemberek vonatkozásában a bérköltség tervezése a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerébe (FEOR) tartozó kódszám feltüntetése mellett, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elérhető „Foglalkozásonkénti alapbér- és kereset átlagok korcsoportonként, a nemzetgazdaságban” kimutatásban szereplő havi kereset alapján tervezendőek heti 40 órás foglalkoztatás esetében. Az ágazat specifikus szakember, mint szakmai megvalósító bérét a költségvetés szöveges indoklásában a FEOR kód és az alkalmazandó szakember korosztályának feltüntetésével kell ellátni. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján elérhető kereseti adatoktól megfelelő indoklás mellett 30%-os eltérés megengedett.

 

Amennyiben valamely fentebb felsorolt munkatárs a projektben kevesebb, mint heti 40 órás foglalkoztatás keretében vesz részt, bérszintjének megállapítását a fentiek szerint arányosítással szükséges elvégezni.

 

Célfeladat esetében is a fentiekben megállapított bérmaximumok a mérvadóak.

 

 

Módosításra került a Felhívás 6.1. A TÁMOGATÁSI KÉRELEM ELKÉSZÍTÉSE SORÁN CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK LISTÁJA pontja:

Eredeti szöveg:

15. számú lábjegyzet

Egyházak esetén: Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

Módosított szöveg:

15. számú lábjegyzet

Egyházak esetén: Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

 

Kapcsolódó felhívás:

https://www.palyazat.gov.hu/efop-1121-17-tematikus-egyttmkds-erstse-az-ifjsggy-egszsggy-kzssgfejleszts-s-trsadalmi-felzrkzs-tern-a-krpt-medence-szomszdos-orszgaival

up