EFOP-1.12.1-17 - t „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” 2018. 10. 14., Vasárnap, 13:07

EFOP-1.12.1-17 - t „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival”

Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című (EFOP-1.12.1-17 kódszámú) felhívás dokumentációja az alábbiak szerint:

Módosításra került a Felhívás Bevezetés pontja:

Eredeti szöveg:

Magyarország Kormányának felhívása civil szervezetek, egyházak, valamint költségvetési szervek konzorciumai számára a 1037/2016. (II.9.) számú Kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján, az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, a lakosság egészségtudatosságának növelése, a lelki és testi egészség megőrzése, társadalmi felzárkózási ifjúsági és sport programok megvalósítása, kulturális együttműködések megerősítése, valamint családügy területét érintő fejlesztések érdekében.

Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás, az ÁÚF, a támogatási kérelem adatlap, továbbá ezek dokumentumai esetén az Irányító Hatóság, illetve a Miniszterelnökség a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu honlapon megjelenő közleményeket!

 

Módosult szöveg:

Magyarország Kormányának felhívása civil szervezetek, egyházak, valamint költségvetési szervek konzorciumai számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II.9.) számú Kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján, az egyéni és közösségi felelősségvállalás erősítése, a lakosság egészség-tudatosságának növelése, a lelki és testi egészség megőrzése, társadalmi felzárkózási ifjúsági és sport programok megvalósítása, kulturális együttműködések megerősítése, valamint családügy területét érintő fejlesztések érdekében.

Felhívjuk a tisztelt támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás, az ÁÚF, a támogatási kérelem adatlap, továbbá ezek dokumentumai esetén az Irányító Hatóság, illetve az Innovációs é Technológiai Minisztérium a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu honlapon megjelenő közleményeket!

 

 

Módosításra került a Felhívás 1.3. A támogatás háttere pontja:

Eredeti szöveg:

Jelen felhívást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: Támogató) hirdeti meg a 1037/2016. (II.9.) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján.

Módosult szöveg:

Jelen Felhívást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében az Emberi Erőforrások

Minisztériuma, EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: Támogató) hirdeti meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II.9.) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján.

 

Módosításra került a Felhívás 3.4.4. A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások pontja:

Eredeti szöveg:

A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 110/A. § alapján a kedvezményezettnek projektszintű elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetnie, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten szükséges nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-ig megőriznie. Az irányító hatóság és egyéb ellenőrzést végző hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés során szükséges az elkülönített nyilvántartásnak rendelkezésre állnia.  Az elkülönített nyilvántartásban be kell tudni mutatni, hogy az Európai Uniós források megfelelő módon kerültek felhasználásra, a kettős finanszírozás elkerülésének nyomon követhetőnek kell lennie, be kell tudni mutatni, hogy a források elkülönített elszámolás mellett és kizárólag arra a célra kerültek felhasználásra, amelyre a Támogató azt megítélte. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a Kedvezményezettet visszafizetési kötelezettség terheli. 

Módosult szöveg:

A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet)  110/A. § alapján a kedvezményezettnek projektszintű elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetnie, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten szükséges nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-ig megőriznie. Az irányító hatóság és egyéb ellenőrzést végző hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés során szükséges az elkülönített nyilvántartásnak rendelkezésre állnia.  Az elkülönített nyilvántartásban be kell tudni mutatni, hogy az Európai Uniós források megfelelő módon kerültek felhasználásra, a kettős finanszírozás elkerülésének nyomon követhetőnek kell lennie, be kell tudni mutatni, hogy a források elkülönített elszámolás mellett és kizárólag arra a célra kerültek felhasználásra, amelyre a Támogató azt megítélte. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a Kedvezményezettet visszafizetési kötelezettség terheli. 

 

Módosításra került a Felhívás 3.5.1. A projekt megkezdése pontja:

Eredeti szöveg:

Ha a támogatást igénylő a támogatási döntés kézhezvételét megelőzően közbeszerzési eljárást folytat le, köteles a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet XVI. fejezetének rendelkezései szerint eljárni.

 

Módosult szöveg:

Ha a támogatást igénylő a támogatási döntés kézhezvételét megelőzően közbeszerzési eljárást folytat le, köteles a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet XVI. fejezetének rendelkezései szerint eljárni.

 

Módosításra került a Felhívás 3.7. Indikátorok, szakpolitikai mutatók, adatszolgáltatás pontja:

Eredeti szöveg:

Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 88. §-a alapján a kedvezményezett kizárólag a támogatás arányos csökkentése mellett jogosult csökkenteni az indikátor célértéket a támogatási szerződésben.

Módosult szöveg:

Felhívjuk a figyelmet, hogy a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 88. §-a alapján a kedvezményezett kizárólag a támogatás arányos csökkentése mellett jogosult csökkenteni az indikátor célértéket a támogatási szerződésben.

 

Módosításra került a Felhívás 4.1. Támogatást igénylők köre pontja:

Eredeti szöveg:

A választott kötelezően megvalósítandó tevékenységnek a támogatást igénylő és/vagy konzorciumi tag szervezetek létesítő okiratában szereplő ellátott tevékenységgel összhangban kell lennie. Egyházak esetén a választott kötelezően megvalósítandó tevékenységeknek 2011. évi CCVI. törvény által felsorolt feladatokkal szükséges összhangban lennie.

 

12. számú lábjegyzet:

Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint az egyházakról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

Módosult szöveg:

A választott kötelezően megvalósítandó tevékenységnek a támogatást igénylő és/vagy konzorciumi tag szervezetek létesítő okiratában szereplő ellátott tevékenységgel összhangban kell lennie. Egyházak esetén a választott kötelezően megvalósítandó tevékenységeknek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény által felsorolt feladatokkal szükséges összhangban lennie.

 

12. számú lábjegyzet:

Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

Módosításra került a Felhívás 5.6. Az elszámolhatóság további feltételei pontja:

Eredeti szöveg:

14. számú lábjegyzet:

Nem független az az ajánlattevő, amelyben a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, ezen személy a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója, tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói, vagy kinevezési jogokat gyakorol, vagy fordítva, amely olyan szállítótól származik, amelynek tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, a kedvezményezett szervezetében vagy a másik ajánlattevő szervezetében tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói vagy kinevezési jogokat gyakorol. Nem független továbbá az ajánlattevő, ha a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy másik ajánlattevő vonatkozásában partner vagy kapcsolt vállalkozásnak minősül.

 

Számlaösszesítők alkalmazása

Jelen Felhívás keretében az alábbi költségek tekintetében összesítőkön történik a megvalósítás során az elszámolás:

  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó útiköltség, kiküldetési költség (utazási és kiküldetési költség összesítő)
  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség (anyagköltség összesítő)
  • Célcsoport számára biztosított útiköltség(utazási és kiküldetési költség összesítő) 
  • Áfa összesítő fordított adózás esetén
  • Kis támogatástartalmú számlák összesítője

Jelen Felhívás keretében kis támogatástartalmú bizonylatok összesítőjén elszámolható bizonylatok maximális támogatástartalma 500.000 Ft.

 Az 500.000 Ft-nál kisebb támogatási összegű utófinanszírozású számlákat – amennyiben más összesítőn való elszámolása nem lehetséges - kis támogatás tartalmú számlaösszesítőn kell benyújtani. 

 

Módosult szöveg:

Piaci ár igazolása

Azon áru- és szolgáltatás beszerzések esetében, melyeknél a darabonkénti egységár/értékhatár a bruttó 5.000 Ft-ot, az egy időben történő beszerzés teljes költsége pedig a bruttó 100.000 Ft-ot nem haladja meg, a Kedvezményezett a szokásos piaci árat az adott beszerzéssel kapcsolatosan benyújtott számviteli bizonylattal támassza alá.

 

14. számú lábjegyzet:

Nem független az az ajánlattevő, amelyben a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, ezen személy a Polgári Törnyvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti hozzátartozója, tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói, vagy kinevezési jogokat gyakorol, vagy fordítva, amely olyan szállítótól származik, amelynek tulajdonosa (irányító vagy felügyeleti szerve), annak tagja, a szervezet nevében nyilatkozattételre, képviseletre jogosult személy, a kedvezményezett szervezetében vagy a másik ajánlattevő szervezetében tulajdonosi, fenntartói, vagyonkezelői, irányítási, képviseleti, munkáltatói vagy kinevezési jogokat gyakorol. Nem független továbbá az ajánlattevő, ha a támogatást igénylő, illetve kedvezményezett vagy másik ajánlattevő vonatkozásában partner vagy kapcsolt vállalkozásnak minősül.

 

Számlaösszesítők alkalmazása

Jelen Felhívás keretében az alábbi költségek tekintetében összesítőkön történik a megvalósítás során az elszámolás:

  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó útiköltség, kiküldetési költség (utazási és kiküldetési költség összesítő)
  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó anyagköltség (anyagköltség összesítő)
  • Célcsoport számára biztosított útiköltség(utazási és kiküldetési költség összesítő) 
  • Áfa összesítő fordított adózás esetén
  • Kis támogatástartalmú számlák összesítője
  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás költsége (személyi jellegű költségek összesítője)

Jelen Felhívás keretében kis támogatástartalmú bizonylatok összesítőjén elszámolható bizonylatok maximális támogatástartalma 2.000.000 Ft.

 A 2.000.000 Ft-nál kisebb támogatási összegű utófinanszírozású számlákat – amennyiben más összesítőn való elszámolása nem lehetséges - kis támogatás tartalmú számlaösszesítőn kell benyújtani.   

Módosításra került a Felhívás 6. CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK LISTÁJA pontja:

Eredeti szöveg:

15. számú lábjegyzet:

Egyházak esetén: Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a az egyházakról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

Módosult szöveg:

15. számú lábjegyzet:

Egyházak esetén: Az egyházi nyilvántartásban (http://egyhaz.emmi.gov.hu/) szereplő szervezet esetén a nyilvántartásba vételről szóló igazolás – kivonat - csatolandó. Abban az esetben, ha a nyilvántartásban nem szerepel, a közvetlen felettes egyházi szerv, vagy a bevett egyház által kiadott egyházfőhatósági igazolást kell a kérelem mellékleteként benyújtani. Az előbbiek egyike, mint egyházi személyiségről szóló igazolás, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény együttesen alátámasztják egyházi személyek esetén a felhívásban foglalt tevékenységek ellátására való alkalmasságot.

 

Módosításra került a Felhívás 8. A FELHÍVÁS SZAKMAI MELLÉKLETEI pontja:

Eredeti szöveg:

  • Megvalósíthatósági tanulmány minta
  • Önéletrajz minta
  • Likviditási terv minta
  • Konzorciumi-megállapodás minta (támogatási kérelem benyújtására)
  • ESZA-kérdőív és kitöltési útmutató
  • Adatfeldolgozási megbízási szerződés
  • Nyilatkozatsablon az utófinanszírozási költségek köréről és mértékéről
  • Tájékoztató az indikatív árajánlat biztosításához
  • A résztvevőkre vonatkozó közös kimeneti és eredmény mutatók

Horizontális, az Uniós források felhasználására irányuló konstrukció megvalósításával összefüggő kiemelt jogszabályok:

  • a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény
  • az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény

 

Módosult szöveg:

  • Megvalósíthatósági tanulmány minta
  • Önéletrajz minta
  • Likviditási terv minta
  • Konzorciumi-megállapodás minta (támogatási kérelem benyújtására)
  • ESZA-kérdőív kitöltési útmutató
  • ESZA kérdőív 16 év alatti résztvevők esetén
  • ESZA kérdőív 16 év feletti résztvevők esetén
  • Adatfeldolgozási megbízási szerződés
  • Nyilatkozatsablon az utófinanszírozási költségek köréről és mértékéről
  • Tájékoztató az indikatív árajánlat biztosításához
  • A résztvevőkre vonatkozó közös kimeneti és eredmény mutatók

 

Horizontális, az Uniós források felhasználására irányuló konstrukció megvalósításával összefüggő kiemelt jogszabályok:

  • a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
  • az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény

 

 

Kapcsolódó felhívás:

https://regi.palyazat.gov.hu/efop-1121-17-tematikus-egyttmkds-erstse-az-ifjsggy-egszsggy-kzssgfejleszts-s-trsadalmi-felzrkzs-tern-a-krpt-medence-szomszdos-orszgaival

up