Magyar Falu Program - Városi Civil Alap 2021. 03. 24., Szerda, 11:01

Magyar Falu Program - Városi Civil Alap

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

 

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2020 júniusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az 5000 fő vagy ez alatti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány újabb támogatási programot indít, ezúttal az 5000 fő lakosságszám feletti településeken működő civil szervezetek számára.

 

A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhettek.

 

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2021. április 21. 8 óra 00 perc – 2021. május 21. 12 óra 00 perc

 

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

 

VCA-KP-1-2021/1 Ingatlanberuházási, felújítási támogatás 8 000 000 Ft

VCA-KP-1-2021/2 Gépjárműbeszerzési támogatás 5 000 000 Ft

VCA-KP-1-2021/3 Eszközbeszerzési támogatás 4 000 000 Ft

VCA-KP-1-2021/4 Programszervezési támogatás 8 000 000 Ft

VCA-KP-1-2021/5 Civil szervezetek kommunikációs tevékenységének támogatása 15 000 000 Ft

 

Pályázati kiírás:

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/varosi_civil_alap/2021/varosi_civil_alap_palyazati_kiiras.pdf

 

Pályázati útmutató:

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/varosi_civil_alap/2021/varosi_civil_alap_palyazati_utmutato.pdf

 

up